Röviden

Néhány tudományterület csendben, a háttérben halad előre. Ezek fejlődése, bár fontos, nem gyakorol széles körű társadalmi-gazdasági hatásokat. Az ezeken a területeken dolgozók közötti viták leginkább konferenciákon vagy szakmai publikációkban jelennek meg.

A klímatudomány azonban nem ilyen. Ez a tudományos témák azon csoportjába került, amelyeket a „politikai futball” kategóriába lehet sorolni. A klímatudomány politizálása elsősorban a vállalati profitokra gyakorolt vélt fenyegetés miatt történt. Ez a felfogás az 1980-as és 1990-es évek elején kezdett kialakulni, amikor úgy tűnt, komoly előrelépések történhetnek a klímaváltozás fenyegetésének kezelésében.

Az ezt követő években és évtizedekben a klímatudománnyal szembeni ellenállás egyre szervezettebbé vált. Ez két kulcsfontosságú összetevőből állt. Az egyik a vállalatok, politikai agytrösztök és PR-partnereik összetett hálózata volt, amelyek kidolgozták, tesztelték és terjesztették azokat az üzeneteket, amelyek kétséget ébresztettek a klímatudomány iránt. A másik elemet azok a politikusok és állampolgárok jelentették, akik elfogadták és készségesen ismételgették ezeket az üzeneteket bárkinek, aki meghallgatta őket.

Miután a klímatudomány politizálódott, a klímakutatók különféle támadásoknak lettek kitéve. Ezek közé tartozik az az állítás, hogy a klímakutatók csak a kutatási támogatások miatt végzik a munkájukat, mintha a tudományos kutatási támogatások valóságos pénzesőt jelentenének, amelyről a legtöbb ember csak álmodhat. Vizsgáljuk meg közelebbről ezt az állítást.

A kutatási költségvetések lehetnek nagyok, akár óriásiak is, de ez nem jelenti azt, hogy a tudósok egy támogatás elnyerése után luxusjachtra költhetnék a pénzt. Minden kiadást elszámoltatnak. A tudományos munka költséges – időnként rendkívül drága. A kutatási költségvetésnek fedeznie kell a személyzeti kiadásokat – kutatókat, terepi és laboratóriumi asszisztenseket. Fizetnie kell a műszerekért és az elemzésekért. Továbbá fedeznie kell az adatgyűjtő expedíciók logisztikai és egyéb költségeit. Minden egyes elköltött dollárt részletesen meg kell tervezni és meg kell indokolni a támogatási pályázatban, hogy esélye legyen az elfogadásra. A tudományos finanszírozás rendkívül versenyképes környezetben zajlik.

Ami a fizetést illeti, egy tipikus, a karrierje közepén járó kutató nagyjából ugyanannyit keres, mint egy középszintű IT-adminisztrátor, és ezért keményen dolgozik. Számos sokkal könnyebb módja van annak, hogy egy intelligens és írástudó ember pénzt keressen. Ha a pénz lenne a fő motiváció, más pályát választanának – például az olaj- és gázipart. A legtöbb tudós azonban a hivatás jellege miatt végzi a munkáját. Az motiválja őket, hogy tovább kutassák a világot, amelyben élnek, és annak fizikai tulajdonságait. Ezáltal folyamatosan javul a világunkról alkotott megértésünk, ami végső soron mindannyiunk javát szolgálja.

Részletesebb magyarázat

Számos médiacikk a klímaváltozásról tartalmaz egy „vitafórumot” a cikk alatt, ahol az olvasók megoszthatják véleményüket. Az ilyen fórumokon gyakran találkozhatunk a klímaváltozás tagadásának jól ismert érveivel, amelyek szerepelnek a Klímamítosz adatbázisunkban is. Ezek közül az egyik leggyakoribb az, hogy „a klímatudósok csak a pénzért csinálják”. Ez az állítás gyakran hatalmas, nevetséges összegekkel társul, hogy felháborodást keltsen – mindenféle bizonyíték nélkül.

Katharine Hayhoe vezető klímatudós a PBS Global Weirding sorozatának egyik (angol nyelvű) videójában részletesen cáfolja ezt a mítoszt, bemutatva, hogy mi történik, amikor valaki egymillió dolláros támogatást nyer el. Ha még mindig nem hiszel nekünk, érdemes megnézni!

A Denial101x online kurzusunk keretében meginterjúvolt tudósok közül sokan szintén elmagyarázzák, miért végzik munkájukat, és ez semmilyen módon nem kapcsolódik a pénzhez (nem meglepő, ugye?). Az összes szakértői interjút megtalálod a Wakelet-gyűjteményben: Denial101x Expert Interviews.

John Timmer az ArsTechnica oldalán már 2011-ben és 2012-ben foglalkozott ezzel a mítosszal:

„Szóval, lehet nagy pénzeket keresni a klímatudományban? Mivel ennek a területnek nincs sok kereskedelmi vonzereje, a legtöbb kutató, és szinte az összes tudományos publikációt készítő személy, egyetemi tanszékeken vagy kormányzati ügynökségeknél dolgozik. A Penn State Egyetem, ahol olyan ismert klímatudósok dolgoznak, mint Richard Alley és Michael Mann, erős földtudományi tanszékkel rendelkezik, és kényelmesen hozzáférhetővé teszi a tanszéki fizetési adatokat. Könnyű ellenőrizni, hogy egy átlagos, állandó munkaviszonyban lévő professzor tavaly körülbelül 120 000 dollárt keresett, míg egy újonnan felvett munkatárs valamivel kevesebb, mint 70 000 dollárt."

Scott Mandia a blogján szintén foglalkozott ezzel:

„A tudósok meggazdagodnak a támogatásokból? Saját magamat fogom példaként használni ebben a bejegyzésben, és a II. részben mások tapasztalatairól írok majd.

Emlékszem, 2009 áprilisában tartottam egy előadást a klímaváltozásról. Az előadás után egy úr azt mondta, hogy szerinte az egész csak egy átverés, hogy mi, tudósok meggazdagodhassunk a támogatásokból. Mielőtt még válaszolni tudtam volna, egy hang a tömegből (a feleségem) azt kiáltotta: »Higgyenek nekem, elmondhatom, hogy nem keres ebből pénzt. Semmit. Nullát. Egy garast sem!« Az igazság fáj, ugye?"

Mandia egy részletes példával folytatja:

„Jelenleg társkutatóként (co-I) szerepelek egy NASA pályázati javaslatban, amelyet ebben a hónapban kell benyújtani. A vezető kutató (PI) egy kollégám, akit Prof. X-nek fogok hívni, és a pályázati költségvetés 437 232,67 dollárt kér három évre. Az elnyert támogatásból egy tanulási intézetet hozunk létre, amely középiskolai tanárokat képez a klímaváltozás témájában. Ezeket a tanárokat arra tanítjuk, hogyan használják fel a NASA klímaadatait annak érdekében, hogy a legfrissebb klímaváltozási tudományos eredményeket és adatokat beépítsék az oktatási programjukba. Lényegében a NASA forrásokat fordít arra, hogy gyermekeink jobban tájékozottak legyenek.

Tegyük fel, hogy a pályázatot jóváhagyják. Könnyen előfordulhat, hogy valaki, aki felületesen átnézi a NASA támogatásait, kijelenti: „Prof. X 437 232 dolláros támogatást kapott. Meggazdagszik a kutatási pénzből! Nem csoda, hogy azt állítja, az emberek okozzák a globális felmelegedést. Ő csak a pénzért csinálja!” Ismerős? Gyakran előfordul, hogy egy klímatudós nagy összegű támogatást kap, és azonnal felháborodott reakciókat vált ki azokból, akiknek fogalmuk sincs arról, hogyan oszlik el ez a pénz.

Íme, hogyan oszlik el a 437 232,67 dollár a három év alatt:

1. Résztvevők/Tanulók támogatási költségei = 152 678,50 dollár (három év alatt 135 tanár vesz részt)
2. Konzultációs szolgáltatások = 4000 dollár (az elkészített tantervek értékelésére)
3. Közvetett költségek: 76 064,25 dollár (adminisztratív díjak és egyéb költségek, amelyeket nem a támogatásban szereplő személyek kapnak meg)
4. Közvetlen munkadíjak = 204 489,92 dollár

A 204 489,92 dollár az, amit a támogatás kutatói három év alatt kapnak. Hat (6) ember dolgozik ezen a pályázaton. Háromunk, köztük a PI, kapja ennek az összegnek a nagy részét. Én 48 264,75 dollárt kapok három év alatt (évi 16 088,25 dollár). A PI három év alatt 49 175,31 dollárt kap.

Képzeld el! Ami első ránézésre úgy tűnt, hogy Prof. X 437 232,67 dolláros támogatást kapott, valójában évi 16 391,77 dollárt jelent számára.

Végül hadd osszunk meg egy magyarázatot Prof. Richard Alley-től, aki a 2015-ös AGU Őszi Találkozón adott (angol nyelvű) interjújában kifejtette, milyen abszurd ez az egész állítás: