Röviden

Amikor ennek a cáfolatnak az első kiadása 2011 augusztusában megjelent, a légköri CO₂ koncentrációja körülbelül 390 ppm volt. Most (2023 augusztusában) ez az érték 421 ppm – és emelkedik.

Egy nem vegyész számára a 421 ppm elenyészően kis mennyiségnek tűnhet, egyszerűen azért, mert egy kis számot (421) hasonlítunk össze egy nagyon naggyal (1 000 000). Ezért nem meglepő, hogy a félretájékoztatás terjesztői megragadták ezt a látszólagos ellentétet. Azt állítani, hogy a látszólag parányi mennyiségben jelen lévő dolgoknak ártalmatlannak kell lenniük, olyan könnyen hangoztatható érv, amelyet kényelmesen lehet ismételgetni, mivel a célközönség nagy része valószínűleg nem találkozik ilyen számokkal a mindennapi életben. De ez egy hatalmas elterelő manőver is. Miért?

Több száz ppm nem feltétlenül hangzik soknak, valójában azonban számos anyagnak fontos tulajdonságai vannak, amikor ilyen koncentrációban van jelen. Íme néhány példa:

• Nem volt részeg, csak nyomnyi mennyiségű alkohol volt a vérében; mind az 50 amerikai államban 800 ppm (0,08%) a határérték, és a legtöbb más országban ennél is alacsonyabbak a határértékek.

• Ne aggódj a vashiányod miatt, a vas a tested atomjainak csupán 4,4 ppm-ét teszi ki.

• Az az ibuproféntabletta nem tehet neked semmi jót; a testtömegednek mindössze 3 ppm-ét teszi ki (200 mg egy 60 kg-os ember esetében).

• A Föld a Naprendszer tömegének mindössze 3 ppm-ét teszi ki.

• A gyerekeid ihatnak abból a vízből, csak nyomnyi mennyiségű arzént tartalmaz (0,01 ppm a WHO és az amerikai EPA határértéke).

• Az ózon is csak nyomgáz: 0,1 ppm a munkahelyi expozícióra vonatkozó, az Egyesült Államok Nemzeti Munkavédelmi és Munkaegészségügyi Intézete (NIOSH) által megállapított határérték. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 0,051 ppm-es ózonhatárértéket javasol.
  
  
• Néhány ppm tinta egy vödör vizet kékre tud színezni. A színt az okozza, hogy a tinta elnyeli a napfény sárga/vörös színeit, a kéket pedig átengedi. Kétszer annyi tinta sokkal erősebb színt eredményez, annak ellenére, hogy a teljes mennyiség még mindig csak nyomnyi a vízhez képest.
  
  
• A levegőben már mindössze 500 ppm hidrogén-szulfid (záptojásszagú gáz) is veszélyes koncentrációnak számít, ahogy azt bármely munkaegészségügyi és munkavédelmi tájékoztató ismerteti. Ilyen koncentrációban súlyosan megbetegíthet. Valójában 100 ppm felett már nem érzed a gáz szagát, mert toxicitása kikapcsolja a szaglásodat. 

Csak egy nyomgáz? Ugyan már.

Nem feltétlenül egy anyag koncentrációja számít. Sokkal inkább az, hogy az adott koncentrációban mire képes az adott anyag, és ez a tulajdonság természetesen anyagonként eltérő. Mindezt érdemes felidézni, amikor valaki lesöprően azt mondja neked, hogy a szén-dioxid „csak egy nyomgáz”. Ennek nincs jelentősége.

Részletesebb magyarázat

Bár a százalékos arány vagy a milliomodrész (ppm) kényelmes módja annak, hogy a légkörben található gázok egymáshoz viszonyított mennyiségéről beszéljünk, ezek csak azt mutatják meg, hogy az adott gázból mennyi van a légkörben található összes többi anyaghoz képest. A koncentráció nem adja meg az abszolút mennyiséget.

Például a legtöbb embernek nehézséget okoz a légzés a Mount Everest tetején. A légkör ott is 21% oxigént tartalmaz, akárcsak tengerszinten. A levegő azonban ritkább, vagyis az alkotó gázok egymáshoz viszonyított aránya ugyanaz, de molekuláik sűrűsége körülbelül kétharmadával csökkent. Minden egyes belégzéssel csak körülbelül az oxigénmolekulák egyharmadához jutunk hozzá ahhoz képest, amennyihez tengerszinten jutnánk. Az oxigénmolekulák száma számít, mert kémiai tulajdonságaik és a szervezetünkkel való kölcsönhatásaik révén biztosítják a légzést – és ezáltal az életet.

Jelenleg évente mintegy 44 milliárd tonna szén-dioxidot bocsátunk ki (forrás: IPCC AR6, WG 3 Technical Summary, 2022). A 44 milliárd tonna nehezen elképzelhető szám. Ennek érzékeltetésére szolgálhat például, ha figyelembe vesszük, hogy ez több mint hetvenszerese a jelenlegi globális emberi népesség együttes tömegének. Talán ez még elképesztőbb! A nitrogén azonban a légkör 78%-át teszi ki – összehasonlíthatatlanul nagyobb mennyiségben van jelen, mint a CO₂. Emiatt a CO₂ koncentrációja – a kibocsátás ilyen hatalmas mennyisége ellenére – évente mindössze néhány ppm-mel növekszik.

1959-ben a mért CO₂-koncentráció 316 ppm volt, míg a jelen szöveg írásakor (2023-ban) 424 ppm. Ez 64 év alatt 108 ppm-es exponenciális növekedést jelent – exponenciális azért, mert éves kibocsátásunk mára jelentősen megnőtt az 1950-es és 1960-as évekhez képest. Mindez annak ellenére történik, hogy tisztában vagyunk az általa okozott károkkal.

A CO₂ iparosodás előtti szintje körülbelül 280 ppm volt, így az eddigi teljes növekedés mintegy 144 ppm-et tesz ki – ez 50%-os növekedés. Ez a CO₂-növekedés önmagában elegendő volt ahhoz, hogy a globális hőmérsékletet több mint egy Celsius-fokkal megemelje az iparosodás előtti időkhöz képest, így van egy viszonyítási alapunk, amelyhez a jövőbeli kibocsátásokat mérhetjük. Ráadásul, mivel a CO₂ nem kondenzálódó üvegházhatású gáz, ha egyszer bekerül a légkörbe, hosszú ideig ott is marad, ezért a 144 ppm-es növekedés jelentős részének még ki kell fejtenie a hatását – ami azt jelenti, hogy az általa már előidézett felmelegedés még sok éven át folytatódni fog.

Gyakran beszélünk a CO₂ iparosodás előtti szinthez képesti megduplázódásáról (280-ról 560 ppm-re való növekedésről) és annak a hőmérsékletre gyakorolt hatásáról: Arrhenius több mint 100 évvel ezelőtt végezte el az első számítást erre vonatkozóan. Nem láthatta előre, hogy mikor következhet be az emberi tevékenység miatt a CO₂ ilyen mértékű feldúsulása, mivel az 1900-as évek legelején a kibocsátások a maiakhoz képest nagyon alacsonyak voltak. Most már határozottan látótávolságon belül van ez a megduplázódás. A 2013–2023 közötti évtizedben a CO₂ szintje csaknem 30 ppm-mel emelkedett. Ha a kibocsátásunk a jelenlegi szinten állandósulna, valamikor a 2060-as években érnénk el a megduplázódást jelentő szintet – ez egyáltalán nincs olyan messze –, és ez még azt feltételezi, hogy a visszacsatolások tekintetében nem várnak ránk kellemetlen meglepetések.

Tehát tudjuk, hogy a légkörben lévő CO₂ mennyisége ilyen módon növekedett, mivel az 1950-es évek vége óta folyamatosan mérjük a koncentrációját. A jelenlegi és történelmi adatokból tudjuk, hogy az éghajlat már jelentősen felmelegedett. Az üvegházhatású gázok növekedése és a hőmérséklet emelkedése közötti kapcsolat ma még egyértelműbb, mint a 19. században volt. A légkörünkben lévő CO₂ csapdába ejti azt az energiát, amely egyébként az űrbe távozna. Ez ennek a bizonyos anyagnak a velejáró tulajdonsága.

Ha egy nyomgáz már alacsony koncentrációban is képes elnyelni és újra kisugározni az infravörös sugárzást, szerinted mi történik, ha megduplázzuk a koncentrációját? Kétszer annyi CO₂-molekula, amelyek mind pontosan azt teszik, amire képesek, méghozzá még hosszú ideig a jövőben is. A CO₂ lehet nyomgáz, de éppen e velejáró tulajdonsága miatt ennek nincs jelentősége.

Képregényes összefoglaló

“Persze, nyugodtan megihatod a vizet. Csak egy nyomnyi arzént tartalmaz!”

Ez a Házsártos Nagybácsi-képregény a „Vörös hering” (Red Herring) érvelési hibát mutatja be, amelynek az „A CO₂ csak egy nyomgáz” klímamítosz kiváló példája. Ezt szándékosan arra használják, hogy egy lényegtelen pontra tereljék a figyelmet, és elvonják azt egy fontosabb kérdésről. A képregénysorozattal kapcsolatos további információkért lásd a hozzá kapcsolódó angol nyelvű blogbejegyzést.