Röviden

Az IPCC (Éghajlatváltozási Kormányközi Testület) az ENSZ egyik szervezete, amelyet 1988-ban hoztak létre. Feladata, hogy tájékoztassa a kormányokat a klímaváltozással kapcsolatos legfrissebb tudományos ismeretekről. Ennek érdekében összegyűjti és összegzi a bizonyítékokat, és néhány évente kiad egy Értékelő Jelentést (Assessment Report, AR). Minden egyes jelentés a klímaváltozás hatásainak és kockázatainak egy aktuális összegzése. Azonban, mivel egy ilyen jelentés összeállítása 6-7 évet vesz igénybe, mire megjelenik, a tudomány (és maga a klímaváltozás is) már előrébb jár. A fizika törvényei nem várnak senkire.

Fontos, hogy eloszlassunk néhány súlyos félreértést az IPCC-vel kapcsolatban, amelyek gyakran előfordulnak online vitákban. Először is: az IPCC nem végez saját tudományos kutatásokat. Ez alól a modellezés sem kivétel. Ennek ellenére gyakran hallani, hogy egyes kommentelők az „IPCC modellekről" beszélnek – tévesen.

Valójában a klímamodelleket világszerte számos független kutatócsoport készíti. Ezek a csoportok együttesen alkotják a Csatolt Modellek Összehasonlítási Programja (Coupled Model Intercomparison Project, CMIP) nevű nemzetközi együttműködést. A 2022-23-ban megjelent AR6 jelentésben a legújabb generációs, CMIP6 modellek eredményeit mutatták be. De a modelleket nem az IPCC készítette, hanem a kutatók.

Ez a példa is jól mutatja, mennyire nagy a zűrzavar a közbeszédben. Ezt a zűrzavart ugyanazok a „kételykereskedők" gerjesztették, akik a klímaszkepticizmus többi hamis érvét is kitalálták és terjesztik, amikkel aztán itt, a Skeptical Science-nél foglalkozunk.

A másik gyakran hangoztatott vád az, hogy az IPCC „riogat", és eltúlozza a klímaváltozás jelentette fenyegetést, hogy felesleges aggodalmat és pánikot keltsen. Ismételjük: az IPCC nem csinál mást, mint összegzi a tudományos eredményeket. És ezek az eredmények önmagukban is nagyon aggasztóak.

Már több mint 100 éve ismerjük bizonyítottan bizonyos gázok – mint a vízgőz, metán és szén-dioxid – hőcsapdázó tulajdonságait. Mégis, megemeltük a légköri szén-dioxid szintjét az ipari forradalom előtti ~280 részecske per millióról (ppm) 420 ppm-re (2023-ra). Ez 50%-os növekedés.

A 420 ppm-es CO₂ szint utoljára a földtörténeti Pliocén időszak közepén volt utoljára jellemző, kb. 3,5 millió évvel ezelőtt. Akkoriban a sarki jégtakarók jóval kisebbek voltak, és a növényzet eloszlása, ahogy azt a fosszíliák mutatják, drámain különbözött a maitól. Például vegyes erdők nőttek az Északi-sarkkörön túli Szibériában, ahol ma már csak kopár tundra található. A tengerszint méterekkel magasabban állt, mint manapság. Az IPCC AR6 jelentése ezt így fogalmazza meg, a tőle megszokott visszafogott stílusban:

„Bár a jelenlegi melegedés több szempontból is szokatlan a közelmúlt földtörténeti múltjához képest, a múlt meleg klímái (pl. a Pliocén) erősen emlékeztetnek arra, hogy a jelenlegi légköri szén-dioxid koncentrációkhoz való hosszú távú alkalmazkodás csak most kezdődött el. Ez az alkalmazkodás a következő évszázadokban és évezredekben is folytatódni fog."

Ha nem aggódsz a klímaváltozás fenyegetése miatt, akkor egyszerűen nem figyelsz oda.

Részletesebb magyarázat

Roy Spencer, aki az evangéliumi lobbicsoport, a Cornwall Alliance tanácsadója, a jelenlegi mítosz forrása. Azt sugallja, hogy az IPCC-nek van egy rejtett szándéka, amely torzítja a jelentéseiket. Konkrétan azt állítja, hogy az IPCC eltúlozza a tudományos eredményeket, hogy alátámassza az emberi eredetű globális felmelegedés elméletét. Ez gyakori érvelés a klímatagadók körében, akik jól tudják, hogy a társadalomban vannak olyan csoportok, amelyek fogékonyak az összeesküvés-elméletekre, és erre játszanak rá. Mégis, ugyanezek a tagadók semmilyen hiteles bizonyítékot nem tudnak felmutatni állításaik alátámasztására.

Egyes kritikusok még tovább is mennek, és azt állítják, hogy az IPCC aktívan elhallgatja azokat a tudományos eredményeket, amelyek nem támasztják alá az emberi tevékenység okozta klímaváltozás elméletét. Erre a vádra jogosan lehet visszakérdezni: "milyen tudomány"? Ha a válasz néhány gyenge, hibáktól hemzsegő cikk kétes folyóiratokban (mert ez a helyzet), akkor épp ezért nem kerülnek be a hivatalos jelentésekbe. És igen, létezik jó néhány olyan folyóirat, amelyet kizárólag félrevezetés céljából alapítottak.

Térjünk vissza az IPCC-hez! Az IPCC-t 1988-ban alapították, hogy összegyűjtse a klímával és az emberi hatásokkal kapcsolatos tudományos kutatásokat, és ezeket összefoglalja a döntéshozók számára. Ez egy ENSZ-szervezet, amely egyesíti a Meteorológiai Világszervezetet (WMO) és az ENSZ Környezetvédelmi Programját (UNEP). Az IPCC által összegzett tudomány már korábban megjelent publikációkban szerepel. Ez azt jelenti, hogy egy tudományosan jártas olvasó könnyedén utánanézhet a hivatkozásoknak, összevetheti az alapkutatást az IPCC jelentéseivel, és ellenőrizheti, hogy helytálló-e az összegzés.

Egy másik, ellenkező irányú kritika szerint az IPCC túl óvatos, túl „konzervatív". A laikus számára ez akár ésszerűnek is tűnhet, mivel az IPCC jelentéseinek véglegesítésében kormányzati képviselők is részt vesznek, nem csak tudósok. Ezek a képviselők 195 tagállamot képviselnek, és köztudott, hogy a kormányok, ahol csak lehet, a status quo-t részesítik előnyben. Az IPCC korai éveiben ráadásul elégedetlenséget váltott ki, hogy aránytalanul sok OECD-országbeli klímatudós vett részt a munkában. Erről érdekes és olvasmányos tanulmány is született a Negyedik Értékelő Jelentés (AR4) megjelenése után (Hulme & Mahony, 2010).

Túl konzervatív az IPCC? Az AR4-ben a globális tengerszint-emelkedést 18-59 centiméterre becsülték az 1990 és 2090 közötti időszakra, plusz egy meghatározatlan mértékű többletet a grönlandi és antarktiszi jégtakarók olvadásából. Ez a becslés heves kritikát váltott ki a gleccserkutató és oceanográfus szakmában. A kritika fő üzenete az volt, hogy a tengerszint-emelkedés már akkor is gyorsuló ütemű volt, és ezt a gyorsulást nem vették figyelembe (pl. Rahmstorf, 2010).

Ez a kritika azóta is fennáll. Számos kutató szerint a döntéshozók jobban járnának, ha az IPCC világosabb, egyértelműbb nyelvezetet használna, mert így elkerülhető lenne a legrosszabb forgatókönyvek akaratlan elrejtése (Siegert et al., 2020). A neves klímakutató, James Hansen, ezt a problémát „tudományos visszafogottságnak" nevezte.

Más kutatók (pl. Solomon et al., 2008) viszont arra mutatnak rá, hogy az AR4 világosan kimondta, hogy nem született tudományos konszenzus a jégtakarók gyors olvadásából eredő, akár 1–2 méteres tengerszint-emelkedést okozó folyamatok mértékéről, mivel ezek a folyamatok akkoriban még adat-hiányosak voltak. Az AR4 idején ezek a lehetséges, de bizonytalan folyamatok nem kerültek be a mennyiségi becslésekbe. És ezzel elérkeztünk a bizonytalanságok területére.

A nagyközönség talán nincs is teljesen tisztában azzal, hogyan kezeli a tudomány a bizonytalanságot. A tudományban a bizonytalanság az, ami előreviszi a kutatást, hiszen minden bizonytalan terület alapos vizsgálatot érdemel. Ez akkor is igaz, ha egy jelenséget már jól ismerünk — mint például azt a központi tényt, hogy a CO₂ kétségtelenül melegíti a bolygót. A probléma a részletekben, az apró tényezőkben rejlik, ott, ahol a bizonytalanság előtérbe kerül.

Íme egy példa a bizonytalanságra és annak kezelésére. Különböző kérdésekre különböző szintű bizonyossággal tudunk válaszolni. Például ha azt kérdezik: „Mennyit fog visszahúzódni az X gleccser 2100-ig”? Első lépésben megnézzük az adatokat, hogy a jelenlegi visszahúzódási ütem dokumentálva van-e. Ha igen, ez lesz a kiindulópontunk. De még mindig bizonytalan, hogy a jövőben hogyan alakulnak az üvegházhatású gázok kibocsátásai. Ezért előrejelzést készítünk a jelenlegi ütem alapján, de különböző forgatókönyvekkel, attól függően, hogy a kibocsátások gyorsulnak, változatlanok maradnak , vagy hirtelen visszaesnek. Ezeket a forgatókönyveket eredetileg a „Koncentrációváltozás Reprezentatív Pályáinak" (RCP-k) nevezték. Az IPCC Ötödik Értékelő Jelentésében (AR5, 2014) négy ilyen pályát használtak. Az RCP-k különböző jövőbeli éghajlati forgatókönyveket írnak le, attól függően, mennyi üvegházhatású gáz kerül a légkörbe. Nevüket a 2100-ra várható sugárzási kényszer (radiative forcing) értékéről kapták: RCP 2.6 = 2,6 W/m², RCP 4.5, 6 és 8.5 hasonló struktúrában, ahol az RCP 8.5 a legrosszabb esetet, a féktelen fosszilis energiahasználat folytatását modellezi.

Az AR5 után ez a struktúra átalakult: áttértek a Megosztott Társadalmi-Gazdasági Pályák (Shared Socioeconomic Pathways, SSP-k) használatára (lásd 1. ábra).

1. ábra: Különböző kibocsátási pályák (SSP-k), az IPCC AR6 WGI SPM box SP1 alapján.

Az IPCC által kiadott jelentések nagyon pontos terminológiát használnak, hogy kifejezzék az egyes kimenetelek bizonyossági szintjét (lásd az 1. táblázatot).

1. táblázat: Az IPCC által jelenleg használt nyelvezet a bizonytalansági szintek kifejezésére.

Vannak olyan kérdések is, amelyekre jóval nehezebb válaszolni, mert túl sok független változó befolyásolja őket. De mi a helyzet olyan jövőbeli eseményekkel, amelyek bekövetkezése bizonytalan, viszont nem elhanyagolható eséllyel fenyeget? Egy jó példa erre a Nyugat-Antarktiszi jégtakaró gyors összeomlása a következő évtizedekben. Az IPCC nyelvezetében egy ilyen nagy hatású eseményt „valószínűtlennek" vagy „nagyon valószínűtlennek" minősítenének az adott időkeretben. A kérdés tehát a következő kell legyen: „Vajon ezek, az IPCC által használt kifejezések valóban a megfelelő üzenetet közvetítik a döntéshozók felé?” A tudósok, akik napi szinten használják ezeket a fogalmakat, másképp értelmezik ezeket, mint a döntéshozók. Megvan a kockázata, hogy utóbbiak így gondolkodjanak az ilyen szavakról: „Ja, hát akkor nem olyan vészes, nem az én ciklusomban fog megtörténni."

Tehát a nyelvhasználatnak hatalmas szerepe van, hiszen különböző háttérrel rendelkező embereket kell megszólítani. A klímatudósok évtizedekben, évszázadokban gondolkodnak, míg a paleoklimatológusok több százezer, millió évben. A politikusokat viszont gyakran csak a következő választásig érdekli a jövő (tisztelet a kivételnek), vagy legfeljebb néhány évtizedes távlatban.

Emellett komoly kockázatot jelent nyelvi szempontból, hogy a média hogyan értelmezi a tudományos állításokat. Egy friss tanulmány (Painter et al., 2023, szabadon elérhető) megállapította, hogy az IPCC jelentéseire adott tagadó reakciók főként a jobboldali médiában jelennek meg. De a jobboldali média óriási hatással bír, és óriási közönséget ér el. Ezért is lenne fontos, hogy az IPCC világosabban, érthetőbben fogalmazzon, hogy ellensúlyozza ezt a torzító kommunikációt.

Nyilvánvalóan minden szervezet fejlődhet, ez alól az IPCC sem kivétel. De az a vád, hogy az IPCC „riogat", nem támasztható alá bizonyítékokkal. Ha valamit mutat a nyilvános szakirodalom, akkor az inkább az, hogy bizonyos kérdésekben az IPCC talán túlságosan is óvatosan fogalmaz.