Röviden

Csakúgy, mint az a kijelentés, hogy „az éghajlat korábban is változott”, ez is egy homályos és alátámasztatlan érvelés. Lényegében értelmetlen, mert kimaradtak belőle a részletek – pedig azok nagyon fontosak. Igen, néhány növény és állat képes alkalmazkodni – gondoljunk csak a japán keserűfűre vagy a patkányokra, amelyek számos körülmény között is jól elboldogulnak.

Más fajok azonban jóval szűkebb ökológiai zónákhoz alkalmazkodtak az evolúció során. Gondoljunk az alpesi növényekre: egy melegedő éghajlatban a hóhatár visszahúzódásával felfelé terjeszthetik elterjedési területüket, de mi történik, ha elérik a hegy csúcsát?

Az átlagot tekintve, azok a fajok, amelyek képesek vándorolni, évente hat kilométerrel tolódnak a sarkok felé. Azonban nem minden vándorlási kísérlet sikeres. Például egy pillangó próbálhat új területre költözni, de ha a táplálékát jelentő növények nem nőnek abban a térségben, ahova vándorol, a hernyói éhen maradnak. Ez vajon sikerre vezet? Végül, míg néhány faj gyorsan képes elköltözni olyan helyekre, ahol kedvezőbbek a fizikai körülmények, mások erre nem képesek. Egy korallzátony például nem tud „összepakolni és elköltözni”.

Láthatjuk, hogy sok faj számára még nehezebbé tettük az alkalmazkodást. Elég csak a melegedő éghajlatra gondolni, amely fokozatosan tolja a Föld éghajlati öveit a sarkok felé, valamint ezzel kombinálva arra a rengeteg változtatásra, amit már eddig is elkövettünk a bolygó felszínén. A fajoknak egyre kevesebb lehetőségük marad. Vagy sokkal jobban együtt kell működniük velünk, vagy fokozatosan eltűnnek.

Mindezekre van egy kifejezés: maladaptáció. Ez azt jelenti, hogy a fajok különféle okokból képtelenek alkalmazkodni a változásokhoz, ami nem kedvez nekik. Egy faj, amely hátrányba kerül, hosszú távon küzdeni fog a túlélésért. Ez a kifejezés elkerülhetetlenül ismertebbé fog válni egy olyan forgatókönyvben, ahol a klímaváltozás változatlanul folytatódik.

Az ilyen változások másik nemkívánatos következménye a zoonotikus kórokozók megjelenése. Ezek például olyan vírusok, amelyek más állatfajokból az emberre ugranak át, növelve a világjárványok kockázatát. Ezek azok a részletek, amelyeket az a személy, aki azt állítja, hogy „az állatok és növények képesek alkalmazkodni”, kihagy a beszélgetésből. A részletek mindig számítanak.

Részletesebb magyarázat

A természetet évszázadok óta folyamatos támadás éri. Az emberi civilizáció terjeszkedése az élelmiszer-termelés felfedezése óta gyökeresen átalakította a bolygót, amely súlyosan károsította a Föld biodiverzitását. Európa, Ázsia és Észak-Amerika mérsékelt égövi erdeinek hatalmas területeit tisztították meg mezőgazdasági, fakitermelési és városfejlesztési célból. A trópusi erdők Dél-Amerikában és Afrikában mára már a frontvonalba kerültek. Az ember által támogatott kártevők, versenytársak és ragadozók inváziója exponenciálisan nő, és a hal- illetve erdei állat állományok túlzott kihasználása a húsukért már sok fajt a kipusztulás szélére sodort.

A növények és állatok gyakran úgy alkalmazkodnak a környezeti változásokhoz, hogy olyan területekre vándorolnak, ahol viszonylag kedvezőbbek a feltételek (Bartley et al., 2019). Manapság azonban a legtöbb faj számára hosszú távolságokra kellene elvándorolniuk, amely során számos, ember által befolyásolt területet is át kellene szelniük. Az olyan területeken zajló tömeges vándorlás, ahol magas az emberi jelenlét – amelyet sűrű úthálózatok és szennyezett, duzzasztott folyók jellemeznek –, egyértelműen nehéz feladat.

Ráadásul kimutatták, hogy a klímaváltozás már hatással van azokra a környezeti jelzésekre, amelyeket az állatok a vándorlási mintázataik időzítésére és navigálására használnak (Seebacher & Post, 2015). Ezek az állatvándorlási viselkedésbeli változások pedig negatív hatással vannak az állatok átlagos élettartamára és általános egészségi állapotára.

Számos bizonyíték támasztja alá, hogy már a tömeges kihalás küszöbén állunk. Az emberi tevékenység következtében a bolygón található fajok száma már most is csökken. A Millennium Ecosystem Assessment (egy nemzetközi környezeti jelentés, amelynek célja az ökoszisztéma-változások hatásának értékelése az emberi jólétre) szerint a világ ökoszisztémáinak 60%-a már degradált állapotban van. A fajkihalások globális üteme jelenleg a „normális” háttérütem 100–1000-szerese a geológiai időskálán. A fosszilis rekordokban jelzett tömeges kihalási események általában hosszú időszakon keresztül történtek, ha az emberi történelemhez viszonyítjuk. Egy dolog azonban biztos: a gyorsan zajló, emberi eredetű klímaváltozás és környezetrombolás csak rontja a Föld biodiverzitásának helyzetét.

Ha nem akadályozzuk meg a katasztrofális klímaváltozást, számos, ma is sűrűn lakott régió élhetetlenné válik, akár az emberek számára is. Ez az emberi élettani jellemzők, valamint a jövőbeni hőmérséklet- és páratartalom-előrejelzések alapján állítható. Ha a hőmérséklet és a páratartalom túl magas – amelyet tudományosan magas „nedves hőmérséklet”-nek nevezünk –, az emberi test nem képes lehűteni magát izzadással. Az ilyen magas nedves hőmérséklet tartós fennállása növeli a hőguta és az emberi halálozás rátáját, amelyre a század végére lehet számítani közepes és magas kibocsátási forgatókönyvek esetén (Newth & Gunasekera, 2018), különösen a trópusi régiókban (1. ábra).

1. ábra: A következő tíz év maximális havi átlagos nedves hőmérséklete 2091-2100 között különböző „Reprezentatív Koncentrációs Útvonal” (RCP) forgatókönyvek esetén. A WBGT-t a nedves hőmérséklet és a földközeli levegő hőmérséklete alapján számítják, és a globális hőmérséklet helyettesítőjeként szolgál. (Newth & Gunasekera, 2018 alapján.)

Jelenleg a Föld szárazföldi területeinek mindössze 1%-a minősül „éppen csak élhető” forró övezetnek, főként a Szaharában és más sivatagi területeken. Ha a kibocsátás szabályozatlanul folytatódik, és a klímaváltozás korlátozatlan marad, ez az arány 2070-re 19%-ra nőhet. Milliók élnek ezekben a jövőbeli potenciális forró zónákban. A globális gazdaság jelenlegi állapotának köszönhetően sok, hátrányos helyzetű ember, aki ezeken a potenciálisan halálos helyeken él, nem lesz képes elköltözni vagy alkalmazkodni.

Összegzésül, a Föld biodiverzitásának jelenlegi kilátásai baljóslatúak. Tudjuk, hogy a fosszilis rekordok legtöbb tömeges kihalási eseményét a globális felmelegedés gyors bekövetkezése indította el, amelyet a szén-dioxid-kibocsátás növekedése okozott. A múltban ezek a kibocsátások általában nagy vulkanikus események következményei voltak, amelyek tíz- vagy százezer év alatt zajlottak le. A geológiai időskálán ezek a változások egy szempillantás alatt következtek be, ezért voltak olyan pusztítóak. Az ember által okozott klímaváltozás, amely ma történik, ehhez hasonló; 1850 óta a légköri CO₂-szintet az elmúlt 3-5 millió év legmagasabbjára emeltük.

Bár mindez elkeserítő lehet, van még remény. Még mindig van idő visszafordítani az ember okozta klímaváltozás legsúlyosabb hatásait, ehhez azonban csökkentenünk kell a fogyasztást, támogatnunk kell a természetvédelmi erőfeszítéseket, és át kell térnünk a megújuló energiára. Az emberi történelem során mindig is a Föld biodiverzitására támaszkodtunk, most pedig rajtunk múlik, hogy megmentsük azt.