Röviden

A téma vizsgálatához az első kérdés nyilvánvalóan az kell legyen: mi volt a középkori meleg időszak? A válasz a homályos és távoli múltban rejlik – már emberi léptékkel mérve. A Föld 4,5 milliárd éves korához képest ez egy nagyon apró tört részének a töredéke csupán, egy szempillantásnál is kevesebb. Mindazonáltal folytassuk.

A régészek által közös időszámításnak (Common Era, CE) nevezett időszak nagyjából az elmúlt 2000 évet fedi le. Évtizedekkel ezelőtt ezt több éghajlati korszakra osztották. Bár pontos időtartamukról nincs teljes egyetértés, a „római meleg időszak” az első néhány évszázadot fedte le. A „sötét korszak hideg időszaka” körülbelül i. sz. 400–800 közé esett, a „középkori meleg időszak” i. sz. 800–1200 közé, míg a „kis jégkorszak” i. sz. 1200–1850 közé.

Ezek az éghajlati korszakok mind az északi féltekéről származó korai paleoklimatológiai bizonyítékokon alapultak. Évtizedekkel ezelőtt azt feltételezték, hogy minden ilyen korszak globális kiterjedésű volt. Azóta azonban a klimatológia folyamatosan fejlődött. A közös időszak éghajlatának rekonstruálására számos új módszert fedeztek fel és tökéletesítettek. A lefedettség pedig néhány északi féltekei helyszínről az egész bolygóra terjedt ki.

E fejlesztéseknek köszönhetően ma már tudjuk, hogy sok ilyen melegedési és lehűlési esemény regionális, nem pedig globális jelenség volt. A bizonyítékok már nem támasztják alá a globálisan egységes és egyidejű éghajlati korszakok elképzelését. Igen, Európában meleg volt a középkori meleg időszak idején. Ugyanakkor például a Csendes-óceán térsége jóval hűvösebb volt, mint napjainkban.

Az elmúlt évezred leghidegebb időszakát kis jégkorszaknak nevezik. De itt sem ugyanazok a hatások jelentkeztek mindenütt ugyanabban az időben, amint arra egy nemrég a Nature folyóiratban megjelent tanulmány rámutatott. A szerzők megjegyezték, hogy a lehűlés csúcspontjai különböző helyszíneken több száz év eltéréssel következtek be. A leghidegebb hőmérsékletek a 15. században a Csendes-óceán középső és keleti részén fordultak elő. A 17. századra azonban Északnyugat-Európában és Északkelet-Amerika délkeleti részén vált a leghidegebbé az éghajlat.

Ezzel szemben ugyanez a tanulmány azt találta, hogy az elmúlt két évezred legmelegebb időszaka a 20. században következett be. A felmelegedés a Föld több mint 98%-át érinti. Ez erős bizonyíték arra, hogy a modern, emberi eredetű globális felmelegedés rendkívüli jelenség. Ahogy a tanulmány fogalmaz, ez „mind az abszolút hőmérsékletek, mind a globális kiterjedés tekintetében példátlan az elmúlt 2000 évben”.

Részletesebb magyarázat

Az antropogén globális felmelegedést tagadók egyik leggyakrabban idézett érve az, hogy a középkori meleg időszak (i. sz. 800–1200) ugyanolyan meleg volt, vagy akár melegebb is, mint napjainkban. Ennek bizonyítékként való használata annak állítására, hogy nem mi okozzuk a jelenlegi felmelegedést, hibás elképzelés, amely inkább retorikán, mint tudományon alapul. Milyen problémák vannak tehát ezzel az érveléssel?

Először is, egyre több bizonyíték utal arra, hogy a középkori meleg időszak a világ egyes részein – például az Észak-Atlanti térségben – valóban melegebb lehetett a mainál. A felmelegedés lehetővé tette a vikingek számára, hogy északabbra hajózzanak, mint korábban lehetséges volt, mivel csökkent a tengeri jég és a szárazföldi jég mennyisége az Északi-sarkvidéken. Ugyanakkor a bizonyítékok arra is utalnak, hogy más területek jóval hűvösebbek voltak a mainál, beleértve a trópusi Csendes-óceánt is. Összességében, amikor a melegebb régiók adatait átlagoljuk a hűvösebb területekével, világossá válik, hogy az összesített melegség valószínűleg hasonló volt a 20. század eleji-közepi felmelegedéshez.

A 20. század eleji felmelegedés óta azonban a globális hőmérséklet jóval meghaladta a középkori meleg időszakban elért szinteket. Az Egyesült Államok Nemzeti Tudományos Akadémiája 2006-ban jelentést tett közzé az éghajlati rekonstrukciókról. Az Összefoglaló fejezetben a szerzők azt írták, hogy „valószínű”, hogy a jelenlegi hőmérsékletek magasabbak, mint a középkori meleg időszakban voltak, és a következőt állították:

„A jelenleg rendelkezésre álló proxy-bizonyítékok arra utalnak, hogy sok, bár nem minden egyedi helyszínen a hőmérséklet az elmúlt 25 évben magasabb volt, mint bármely hasonló hosszúságú időszakban i. sz. 900 óta.”

A 2006 óta gyűjtött további bizonyítékok arra utalnak, hogy még az északi féltekén is jóval meghaladták a hőmérsékletek a középkorban tapasztalt szinteket (1. ábra). Ezt egy 2013-as jelentős tanulmány is megerősítette, amelyet 78 tudós készített a világ 60 tudományos intézményének képviseletében. A publikációról szóló Skeptical Science blogbejegyzés itt olvasható (angolul).

1. ábra: Az északi félteke hőmérsékleti rekonstrukciója Moberg et al. (2005) alapján kékkel ábrázolva, míg a NASA műszeres hőmérsékleti adatai pirossal.

Másodszor, a középkori meleg időszak okai ismertek. Ezek magyarázzák mind a felmelegedés mértékét, mind annak regionális mintázatát. Fontos, hogy ezek nyilvánvalóan különböznek a modern kori, túlnyomórészt emberi tevékenység által okozott felmelegedéstől. A globális paleoklíma-rekonstrukciók alapján, amelyek az elmúlt 2000 évet vizsgálták, egy 2019-es tanulmány egyáltalán nem talált bizonyítékot iparosodás előtti, globálisan egységes hideg vagy meleg korszakokra. Ehelyett azt találta, hogy az elmúlt két évezred legmelegebb időszaka a 20. században következett be, és a Föld több mint 98%-át érintette. A tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy ez „nemcsak az abszolút hőmérsékletek tekintetében páratlan, hanem térbeli egységességét tekintve is példátlan az elmúlt 2000 év összefüggésében”.

Ugyanebben a tanulmányban a szerzők megjegyezték, hogy különösen az elmúlt évezred leghidegebb időszaka, amelyet régóta kis jégkorszaknak neveznek, úgy tűnik, hogy a lehűlés csúcspontjait egymástól nagy távolságra lévő helyszíneken és több száz éves eltéréssel tapasztalta meg, ami erőteljesen hangsúlyozza az események regionális jellegét és időbeli aszinkronitását. A leghidegebb hőmérsékletek „a 15. században a Csendes-óceán középső és keleti részén, a 17. században Északnyugat-Európában és Északkelet-Amerika délkeleti részén, valamint a 19. század közepén a legtöbb fennmaradó régióban” fordultak elő.

Összességében a következtetéseink a következők:

1. Globálisan a hőmérséklet magasabb, mint az elmúlt 2000 év bármely időszakában volt;
2. Az elmúlt 2000 év során előfordultak melegebb és hidegebb időszakok is, de csak regionális és nem egyidejű módon;
3. A középkori felmelegedés okai nem azonosak a 20. század végi felmelegedés okával.