Röviden

A „hokiütő” egy történelmi grafikon, amely egy 1999-ben publikált tanulmányból származik. Az északi félteke hőmérséklet-ingadozásait mutatta be az 1000–1998 közötti, csaknem ezeréves időszakban. A „toll” a 20. század végének gyors felmelegedését ábrázolta. A grafikon ikonikus státuszt vívott ki magának, mind a klímatudományban, mind pedig a tudományos félretájékoztatás sötét világában — ahol természetesen sokan megvetik.

A hokiütő grafikonnal kapcsolatos kifogások változatosak, de leginkább a hosszú „szárra” és az általa reprezentált adatokra összpontosítanak. Nyilvánvalóan az 1000-es évektől kezdődően nincsenek megbízható, közvetlen hőmérsékleti mérések. A tudomány szerencséjére azonban léteznek olyan élőlények, amelyek átvészelték ezt a hosszú időszakot — például bizonyos nagyon öreg fák. Ezek évgyűrűi évről évre megőriznek egyfajta „hőmérsékleti naplót”. A kertészek és gazdák is beszélnek jó és rossz termesztési évekről – ugyanez igaz a természetes rendszerekre is. Például a hideg, száraz időszakok keskeny, sűrűn elhelyezkedő évgyűrűket eredményeznek, míg a melegebb, csapadékosabb években szélesebb gyűrűk képződnek.

Fontos, hogy ma már számos hatékony múltbeli klímaindikátor, azaz úgynevezett proxy áll rendelkezésünkre, amelyek a hőmérők szerepét helyettesítik. Mivel sokféle ilyen indikátor létezik, az egyes eredmények összehasonlíthatók és ellenőrizhetők egymással. Ha egy új proxy megbízható, akkor az abból származó adatoknak egyezniük kell a már bevált többi proxy adatával.

A proxy-adatsorok nagyobb bizonytalansággal járnak, mint a közvetlenül mért hőmérsékleti adatok. Ezt mindenki tudja. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ezek haszontalanok lennének – éppen ellenkezőleg. Az összevetések révén a gyenge minőségű adatok könnyen azonosíthatók és tovább vizsgálhatók.

Végül pedig: már 24 év telt el a „Hokiütő-grafikon” megjelenése óta. Azóta fáradhatatlanul folyt a munka a legjobb proxyk fejlesztésén és finomításán. Egyre jobb és hosszabb távú hőmérsékleti rekonstrukciók váltak lehetővé. Eközben a globális hőmérsékletek tovább emelkedtek. Bármelyik megfigyelésen alapuló felszíni hőmérsékleti adatsorban azt látjuk, hogy a nyolc legmelegebb év közül mindegyik 2015 után következett be.

Részletesebb magyarázat

A megbízható megfigyeléses hőmérsékleti adatsorok csak bizonyos időpontig nyúlnak vissza – például az Egyesült Királyságban 1850-ig, az Egyesült Államokban 1880-ig. Hogyan szerezhetünk tehát információt még korábbi időszakokról – több száz, ezer, vagy akár millió évvel ezelőttről? A válasz: proxyk segítségével.

A proxyk olyan dolgok, amelyek mérhető tulajdonságait meghatározott és jól ismert módon befolyásolják a hőmérséklet vagy más éghajlati tényezők változásai. Bár a legismertebb proxy-módszer az ősi fák évgyűrűinek vizsgálata, azóta számos más dolog is hasznosnak bizonyult ezen a területen. Ide tartoznak például a jégmagmintákból, tengeri és tófenéki üledékekből és azok ősmaradványaiból származó adatok, korallok, hegységi gleccserek – az idő múlásával egyre több dolog bizonyult hasznosnak különféle időskálákon. Ezekkel az eszközökkel a paleoklimatológus képes rekonstruálni az egykori éghajlati viszonyokat, akárcsak a paleontológus a kőzetekben megőrződött adatok alapján az ősi ökoszisztémákat.

1999-re már elegendő bizalom alakult ki a paleoklimatikus proxyadatokkal szemben ahhoz, hogy ezeket össze lehessen kapcsolni a modern megfigyelésekkel. Ez meg is történt egy híres tanulmányban, amelyet Michael Mann és munkatársai publikáltak (Mann et al., 1999). A tanulmány kimutatta, hogy a globális hőmérséklet az elmúlt ezer évben fokozatosan csökkent, majd a 20. században élesen emelkedni kezdett. A grafikon (1. ábra) alakja emiatt egy földön fekvő hokiütőre emlékeztetett, amelynek a „tolla” felfelé mutat.

1. ábra: Az északi félteke hőmérséklet-változásai különböző proxy-adatok alapján becsülve kék színnel jelennek meg (Mann et al. 1999). A műszeres méréseken alapuló adatok piros színnel szerepelnek. Figyeljük meg, hogy minél korábbra nyúlik vissza az idő, annál nagyobb a bizonytalanság (szürke sáv).

A hokiütő-grafikon körüli vita – amely nagyrészt mesterségesen gerjesztett volt – éveken át tartott annak megjelenése után. Ez a grafikon egy szimbolikus, központi eleme lett az online „klímaharcoknak”, amelyek a 21. század első két évtizedét jellemezték. Ez az időszak gyakran keserű csatározásokat és vádaskodásokat hozott, ahogy a félretájékoztatók minden elképzelhető módon támadták a klímatudósokat.

Eközben azonban tovább folytatódott az olyan dolgok feltérképezése, amelyek hatékony proxyként működnek. Ennek köszönhetően a 2010-es évek végére már jóval többet tudtunk a paleoklíma múltjáról, egészen a jégkorszakok és az azokat megszakító felmelegedési időszakok (interglaciálisok) idejéig, sőt, visszamenőleg a melegebb késői kainozoikumba is. Ma már a paleoklimatikus adatsorok tízmillió évekre nyúlnak vissza.

Térjünk vissza rövidebb időskálára: nemrég egy újabb látványos grafikon született Ed Hawkins klímatudós jóvoltából, amely a hidegebb éveket kékkel, a melegebbeket pirossal, az átlagosakat pedig fehérrel jelzi. A „Warming Stripes” (Felmelegedési csíkok) néven ismertté vált első változat 2018-ban jelent meg, és az elmúlt 200 év hőmérsékleteit mutatta be. Egy frissebb verziója (2. ábra) azonban már egy nemzetközi tudományos együttműködés – a Past Global Changes 2K (PAGES2K) – megbízható proxyadataira támaszkodik, és az elmúlt 2000 év éghajlati változásait szemlélteti.

2. ábra: Warming Stripes grafikon a PAGES2K és a HadCRUT4.6 (2001–2019) adatai alapján. Forrás: Ed Hawkins, Climate Lab Book

A Warming Stripes grafikon lenyűgöző látványt nyújt, részben éppen az egyszerűsége miatt. Olyan, mint a hokiütő-grafikon, csak húsz évvel több tudományos fejlődéssel. És ahogyan a hokiütő-grafikon, ez is megerősíti az eredeti megállapítást: a közelmúltbeli melegedés üteme rendkívül meredek, különösen az elmúlt kétezer év bármely más szakaszához képest.

Természetesen – ahogyan azt már megszokhattuk – történtek durva kísérletek a Warming Stripes meghamisítására is. Ezek azonban sosem állják ki a tudományos adatsorokra jellemző szigorú vizsgálatot. Egy 2019-ben terjedt hamisított grafikon jó példa erre. Valamilyen rejtélyes okból a készítője lehagyta róla a 2007 és 2019 közötti időszakot – holott a hőmérsékleti adatok rendelkezésre álltak. Vajon azért, mert a valaha mért legmelegebb évek pont ebbe az időszakba estek? Ezt mindenki döntse el maga.

Ráadásul a CBS News egyik cikke részletes vizsgálatnak vetette alá a kérdéses grafikont, és kiderült, hogy azt primitív módon, Photoshop vagy hasonló program segítségével másolás-beillesztés technikával rakták össze – olyan ügyetlenül, hogy a beillesztett részek szélei jól láthatóan kiemelkednek a grafikon tetején. Mint minden klímaváltozással kapcsolatos félretájékoztatás, ez sem bírja el a legalapvetőbb ellenőrzést sem.