Röviden

Az elmúlt 2024 évet – vagyis mindent Krisztus után – a régészek közös időszámításnak (Common Era, CE) nevezik. Évtizedekkel ezelőtt, jóval a modern tudomány finomabb módszerei és kiterjedt adatbázisai előtt, ezt az időszakot különböző éghajlati korszakokra osztották. Ezek közé tartozott a „középkori meleg időszak” (MWP), körülbelül i.sz. 800 és 1200 között, valamint a „kis jégkorszak”, i.sz. 1200 és 1850 között.

Ezek az elnevezések az északi féltekéről, különösen Európából származó korábbi paleoklimatológiai bizonyítékokon alapulnak. Azóta azonban sokat fejlődött a tudomány. Ma már tudjuk, hogy a modern globális felmelegedéssel ellentétben a középkori meleg időszak regionális jellegű volt. Különösen meleg régiónak számított az Észak-Atlanti térség, beleértve Grönland déli részét is.

Az izlandi mondák szerint 982-ben Vörös Eriket három év száműzetésre ítélték Izlandról. Egy szomszéddal való elmérgesedett konfliktusba keveredett, amely több halálesethez vezetett. Egy vikingekből álló csoporttal Grönland felé hajózott. Erik csapata a Tunulliarfik-fjord torkolatának közelében szállt partra és telepedett le, amelynek fejénél ma Narsarsuaq modern inuit települése található. Grönland ezen része ma is nagyrészt jégmentes terület, a sziget délnyugati részén helyezkedik el, mintegy 200 km-re a déli csücskétől. A legenda szerint Erik azért adta a „Grönland” (Zöldföld) nevet, hogy további telepeseket csábítson oda. Úgy tűnik, a fogás bevált.

A délnyugat-grönlandi területekre érkező több száz telepes révén egy vegyes gazdaság alakult ki. Ez állattartó gazdálkodáson, vadászaton és halászaton alapult. Az állatokat főként tej, sajt és vaj előállítására tartották. A hús ezzel szemben nagyrészt vadászatból származott, részben helyben, részben pedig szezonális északi expedíciók során. Ezek a hosszabb utak olyan területekre vezettek, ahol rozmár, narvál és jegesmedve bőségesen előfordult. A prémek és az agyarak exportcikkekké váltak, lehetővé téve a tengeri kereskedelmet Európa többi részével, cserébe vasért, fáért és más alapvető javakért.

A gyarmatosítás megkezdése után néhány évszázaddal a regionális éghajlat romlani kezdett. A jégtakarók ismét előrenyomultak. A legújabb kutatások azt is kimutatták, hogy a tengerszint is emelkedett. Ez elsőre ellentmondásosnak tűnhet, de amikor a jégtakarók növekednek, a közeli partvidékek gyakran víz alá kerülnek. Két tényező együttes hatása okozza ezt: az extra jégtömeg nagyobb gravitációs vonzása a tengervízre, valamint a földkéreg süllyedése a megnövekedett súly miatt. Egy friss tanulmány szerint több mint 200 négyzetkilométernyi part menti terület – ahol a telepesek számos gazdasága állhatott – veszett el. A geofizikai vizsgálatok néhány település maradványait is kimutatták, amelyek ma már a víz alatt találhatók.

A fokozatos tengerszint-emelkedés – valószínűleg társadalmi és környezeti tényezőkkel, például éhínségekkel, járványokkal és zordabb időjárással együtt – megtette hatását. Az inuitok, akik körülbelül i.sz. 1200 körül érkeztek, a kis jégkorszak súlyos hidegét is átvészelték Grönlandon, ám a vikingek nagyjából i.sz. 1500-ra végleg eltűntek. A klímaváltozás elűzte őket.

Ez történt a vikingekkel. De a regionális és a globális éghajlatváltozás nem ugyanaz. A múltbeli regionális változásoknak kevés közük van ahhoz a globális folyamathoz, amely jelenleg zajlik.

Részletesebb magyarázat

Grönland, a Kanada keleti partjaihoz közel, a Jeges-tenger és az Atlanti-óceán között fekvő nagy sziget, csak részben zöld. A sziget mintegy 80%-át a grönlandi jégtakaró borítja, amelynek kora 400 000 és 800 000 év között változik.

I.sz. 982-ben viking felfedezők – főként Izlandról kiindulva – településeket kezdtek létrehozni Grönland délnyugati partvidékén. Milyenek voltak akkoriban a körülmények? Bizonyítékok utalnak arra, hogy a lakott területek – az alacsonyabban fekvő, fjordok közelében elhelyezkedő vidékek – melegebbek voltak a mainál. Uszadékfa és nyírfaligetek (Gauthier et al. 2010) biztosítottak fát és tüzelőanyagot – legalábbis kezdetben. Ez a melegebb időszak egybeesett az úgynevezett középkori meleg időszakkal (Lamb 1965), amelyet középkori klímaanomáliának vagy középkori meleg periódusnak (MWP) is neveznek, és amelyet az alábbiakban tárgyalunk.

Az izlandi mondák szerint Vörös Erik adta Grönlandnak a nevét, hogy földet kereső és jobb élet reményében érkező telepeseket csábítson oda. Ez a korai „ingatlanügynöki” fogás láthatóan működött. Azonban a lehetőség talán nem volt olyan kedvező, mint amilyennek hangzott. A jégtakaró mérete és kora – amely egyes helyeken több mint 3 kilométer vastag – meghatározta, hogy a települések csak a sziget déli részének viszonylag kis területeire korlátozódhattak, a partvidék közelében.

Az MWP felmelegedése nem volt globális

Az MWP alatt egyes régiók – különösen az Észak-Atlanti térség és Európa egyes részei – legalább olyan melegek voltak, mint napjainkban. Más régiók azonban hidegebbek voltak. Összességében a bizonyítékok azt mutatják, hogy a globális hőmérséklet ebben az időszakban hasonló volt a 20. század közepének értékeihez. Az MWP-t részletesebben itt tárgyaljuk (angol nyelven).

Nemcsak az igaz, hogy Grönland nagy részét jég borította, amikor a vikingek letelepedtek ott, hanem az is, hogy az akkori viszonylag meleg körülmények nem voltak globális jelenségek (1. ábra). Ez éles ellentétben áll a mai helyzettel, amikor a megfigyelt felmelegedés valóban globális jellegű.

1. ábra – A középkori meleg periódus (950–1250) rekonstruált felszíni hőmérsékleti anomáliái az 1961–1990-es referencia-időszakhoz viszonyítva. (Forrás: Mann et al. 2009)

Ezt összevethetjük egy hasonló rekonstrukcióval, amely a 2022-es felszíni hőmérsékleti anomáliákat mutatja. Ez egyértelműen szemlélteti a közelmúlt felmelegedésének globális jellegét.

2. ábra – A 2022-es felszíni hőmérsékleti anomália az 1991–2020-as átlaghoz viszonyítva. Forrás: NOAA.

Természetes és ember okozta klímaváltozás

A felmelegedés több tényező eredménye lehet, ezért a múltbeli éghajlatváltozás okai nem feltétlenül azonosak a jelenlegi klímaváltozás okaival, és fordítva. Például az MWP-t viszonylag magas naptevékenység, alacsony vulkáni aktivitás és az óceáni cirkuláció lehetséges változásai jellemezték. Ezek a tényezők magyarázatot adhatnak az akkori felmelegedés mértékére és térbeli mintázatára. A közelmúlt felmelegedését azonban nem képesek megmagyarázni. Sőt, ami még fontosabb: a szénkörforgásunk jelentős megzavarása nélkül a természetes tényezők változásai az elmúlt évtizedekben valószínűleg inkább lehűlést eredményeztek volna. Ez éles ellentétben áll azokkal a sokrétű bizonyítékokkal, amelyek az emberi tevékenység szerepére mutatnak rá a közelmúlt felmelegedésében, ahogyan azt az alábbi 3. ábra szemlélteti.

3. ábra: Az antropogén globális felmelegedés bizonyítékai – mindenhol a szemünk előtt vannak.

Mi alakult rosszul a vikingek számára? Klímaváltozás.

Grönland valószínűleg nem volt radikálisan más több mint 1000 évvel ezelőtt sem, hiszen a jégtakaró nagy része legalább 400 000 éves. A sziget valóban zöld volt helyenként, és néhány évszázadon át lehetővé tette a mezőgazdaságot a part menti, lokalizált területeken. Ennek ellenére a terület mintegy 80%-a akkor is éppolyan lakhatatlan volt, mint ma. A délnyugati kis terület, amelyet benépesítettek, profitált az MWP-ből, amely azonban szigorúan regionális éghajlati jelenség volt.

Ironikus módon éppen a klímaváltozás rontotta le a települések életképességét, és i.sz. 1500-ra elűzte az utolsó vikingeket is. Az ezt megelőző időszakban éghajlati romlás következett be, amit a helyi tavi üledékekben mért, erősen változó oxigénizotóp-arányok is jeleznek (Lasher & Axford 2019). Az oxigénizotóp-arányokat megbízható hőmérsékleti proxyként használják. Ez az instabilitás a kis jégkorszakba való lehűlést és a déli grönlandi jégtakaró kiterjedésének növekedését jelezte. Bizonyítékok vannak arra, hogy a jégtakaró növekedése a földkéreg süllyedését okozta a lakott területeken. A gravitáció által vezérelt tengerszint-emelkedés a közeli partvidékeken szintén bekövetkezett (Borreggine et al. 2023). Mindkét jelenség jó mezőgazdasági területek elvesztéséhez vezetett. A part mentén több helyen is találhatók víz alá került viking települések – vagy azok maradványai.

A kis jégkorszak szintén regionális jelenség volt. Az ilyen regionális változások gyakran a klímarendszer belső változékonyságának példái, amikor a meglévő hő a rendszer egyik részéből a másikba helyeződik át. Ez különbözik a külső kényszerek – például a napsugárzás mennyisége vagy az üvegházhatású gázok szintje – által okozott változásoktól, amelyek a teljes rendszer hőtartalmát módosítják. Mindazonáltal, ahogy a vikingek példája is mutatja, még a belső változékonyságnak is lehetnek komoly következményei.