Röviden

A Kellemetlen igazság egy díjnyertes, dokumentumfilm jellegű alkotás, amely 2006 szeptemberében jelent meg, és az egykori amerikai alelnök, Al Gore szereplésével készült. Teljes egészében a klímaváltozásról szól, és sokan szerették, ugyanakkor mások hevesen ellenezték.

A film valóban tartalmazott néhány hibát, de ez nem meglepő, tekintve, hogy a klímatudományról szólt, ugyanakkor egy jó szándékú politikus készítette. Valójában az arra adott reakció bizonyos körökben jól feltárta a klímatudományt tagadók leegyszerűsítő gondolkodásmódját. Az ő világképükben bármilyen hiba – legyen az bármilyen kicsi – érvényteleníti a bolygó működéséről alkotott teljes tudásunkat. Ez olyan, mintha azt állítanánk, hogy mivel egyetlen orvos félrediagnosztizál egy betegséget, ezért az egész orvostudományt meg kellene szüntetni.

Hol voltak a hibák? A legszélesebb körben terjesztett példa Afrika legmagasabb hegyének, a Kilimandzsárónak (5895 méter) a hó- és jégborítására vonatkozott. Ezen a magasságon még az Egyenlítő közelében is ritkán emelkedik a hőmérséklet a fagypont fölé a csúcs környékén. A hiba abban az állításban volt, hogy a klímaváltozás okozta a Kilimandzsáró jégtakarójának zsugorodását.

Ha összehasonlítjuk a Kilimandzsárót napjainkban azzal az állapottal, amikor az első felfedezők több mint 100 évvel ezelőtt megmászták, látható, hogy a gleccserek visszahúzódása valóban mintegy 90%-kal csökkentette a jégtakarót. A jég azonban szublimált – vagyis szilárd halmazállapotból közvetlenül gőzzé alakult –, ami gyakran előfordul az ott jellemző, nagyon száraz, hideg magashegyi levegőben. Az évente kétszer jelentkező esős évszakokban havazás is előfordul, olykor bőségesen, de jelenleg összességében a szublimáció folyamata dominál.

Ez azonban csekély hiba, ha figyelembe vesszük a közepes szélességi övekben található, visszahúzódó hegyi gleccserek hatalmas számát, valamint a végükből kiáramló óriási olvadékvíz-folyamokat. Az, hogy ezek a gleccserek a melegedő éghajlat miatt húzódnak vissza, széles körben elfogadott azok körében, akik tanulmányozzák őket.

Más hibák a jövőbeli változások időzítésére vonatkoztak, és azt a benyomást kelthették, hogy a káosz közvetlenül a küszöbön áll. De vajon számít ez? Nem igazán. Ha tudjuk, hogy az óceánok szintje több méterrel emelkedni fog, az, hogy ez 50, 100 vagy 200 év alatt történik-e, némileg eltereli a figyelmet a lényegről. Az utolsó jégkorszak utáni jégtakaró-visszahúzódásból tudjuk, hogy bizonyos körülmények között a tengerszint akár körülbelül négy métert is emelkedhet évszázadonként. Így van elképzelésünk arról, mi lehetséges, ha a felmelegedés korlátozás nélkül folytatódik. Még ha a tengerszint ennek csak tizedével emelkedik is 2100-ig, az is rendkívül súlyos következményekkel jár.

Más szóval, hatalmas problémákat halmozunk fel gyermekeink, unokáink és azok leszármazottai számára. Ennek figyelmen kívül hagyása pusztán azért, mert egy politikus egyszer bosszantott bennünket, azt jelenti, hogy könnyedén lemondunk a jövőjükről. Vajon ez a legjobb, amire képesek vagyunk?

Részletesebb magyarázat

Al Gore, aki világszerte az egyik leginkább támadott szószólója a klímatudománynak, ellenszenvének nagy részét egy általa bemutatott film, a Kellemetlen igazság (2006) sikerének köszönheti. A film a klímatudomány addigi állásának tárgyilagos bemutatása volt: kutatások, tudományos eredmények és előrejelzések összefoglalása, számos filmes eszközzel élve, hogy kihasználja a médium erejét. Célja az volt, hogy megrázó legyen, mert azok számára, akik teljes mértékben megértik, mi történik az éghajlattal, valóban sokkoló, hogy ezt hagyjuk megtörténni szeretett Földünkkel.

A film nagy része – amely olyan kérdésekkel foglalkozik, mint a Himalája gleccserei, Grönland és az Antarktisz jégvesztése, valamint a hurrikánok és más időjárási jelenségek súlyossága – pontos volt, és a tudomány akkori állását tükrözte. A film megjelenése óta jelentősen több bizonyíték gyűlt össze, amely alátámasztja a benne bemutatott tudományos eredményeket és előrejelzéseket.

Gore egyik téves állítása az volt, hogy a globális felmelegedés okozta a Kilimandzsáró csúcsa körüli jégtakaró zsugorodását. A hegyet tanulmányozó glaciológusok ezzel szemben úgy vélik, hogy a csúcsvidéken tapasztalt jelentős (90%-os) jégveszteséget elsősorban a nagyon hideg és száraz levegőben végbemenő szublimáció, a gyakori szeles időjárás és a nagy intenzitású UV-sugárzás okozza ezen a magasságon (Kaser et al. 2004), valamint az, hogy nincs elegendő hóutánpótlás a jégtakaró fenntartásához (1. ábra). A jelenségről részletes magyarázat található egy 2007-es, az American Scientist folyóiratban megjelent cikkben, amelynek szerzői Philip Mote és Georg Kaser (a cikk a kézirat készítésekor elérhető volt a ResearchGate-en PDF formátumban).

1. ábra: A Kilimandzsáró magasabb régióiban található jellegzetesen bordázott jégszirtek. Itt a jég ablációja elsősorban a száraz, hideg levegőbe történő szublimáció révén zajlik, erős UV-sugárzás mellett – ellentétben a világ legtöbb hegyi gleccserével. Kép: James Heilman, Wikipedia, Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 Unported licenc.

A Kilimandzsárón zajló jégvesztési mintázat – amely még mindig tart – eltér a világ számos közepes szélességi övi hegyi gleccserének viselkedésétől, amelyek kétségtelenül nagyrészt a melegebb éghajlat miatti jégolvadás következtében húzódnak vissza. Ráadásul a Kilimandzsáró jégveszteségének jelentős része jóval azelőtt következett be, hogy az 1970-es évektől kezdve felgyorsult volna a globális felmelegedés. Ebben az értelemben a Kilimandzsáró kissé különleges eset. Sajnos egyben ikonikus hegy is – valószínűleg ez az oka annak, hogy Gore ezt választotta példának. Hiba volt, de egy politikustól érthető.

Ha Gore tanácsot kért volna, valószínűleg azt javasolták volna neki, hogy fordítsa figyelmét más ikonikus hegyekre, például a jól ismert európai alpesi csúcsokra, a Matterhornra és a Mont Blanc-ra. A felmelegedés már évek óta problémát jelent az Alpokban, és a helyzet egyre romlik: a 2022-es forró, száraz nyáron ezek közül több csúcson, valamint más hegyeken is menedékházakat kellett bezárni, és hegyivezetők mondták le a foglalásokat. A fő kockázatot a kőomlások jelentették, amelyeket az okozott, hogy a sziklákat „összeragasztó” permafroszt megolvadt. Az esetről széles körben beszámolt a média, többek között egy tárgyilagos ismertetés is megjelent a UK Climbing híroldalon.

A többi hiba közül sok inkább politikai jellegű volt. Többségük a tengerszint-emelkedéssel kapcsolatos, amely – ahogy az olvasók tudják – lassú folyamat: jelenleg körülbelül évi 3,6 milliméter, de gyorsul. Gore olyan térképeket mutatott be, amelyek különböző mértékű tengerszint-emelkedés hatásait ábrázolják, és némileg azt sugallta, hogy ezek az elöntések hamarosan bekövetkezhetnek. Ez már a politika területére tartozik abban az értelemben, hogy Gore felismerte: sokkolnia kell a közönséget ahhoz, hogy az üzenet átmenjen.

Mindazonáltal a 3,6 mm/év 36 centimétert jelent évszázadonként, és ez a minimum, amire számítani lehet a gyorsulás miatt. A múltból tudjuk, mi lehetséges: például a körülbelül 14 600 évvel ezelőtti Meltwater Pulse 1A esemény során a tengerszint a széles körben elfogadott becslések szerint 500 év alatt mintegy 20 métert emelkedett (Lin et al. 2021).

Amint az olyan folyamatok, mint a jégtakarók összeomlása beindulnak, szinte lehetetlen megállítani őket. Ez azt jelenti, hogy jelenleg a tengerparti ingatlan birtoklása (ami miatt Gore-t gyakran kritizálják) valószínűleg nem jelent problémát – hacsak egy nagy hurrikán nem éri el a környéket (pech). Ugyanakkor nem bölcs dolog egy ilyen ingatlant hosszú távú, generációkon átívelő befektetésként kezelni, amelyet évszázadokon át lehet élvezni. A világ számos részén – feltételezve egy pillanatra, hogy nem sikerül csökkenteni a kibocsátásokat – a tengerszint-emelkedés csak az elkövetkező évtizedek és évszázadok során válik igazán súlyos problémává; ennek ellenére ez iszonyú örökség, amelyet a jövő generációira hagyunk.