Röviden

2010 novemberének vége és decemberének eleje emlékezetes, rendkívül hideg időszakot hozott az Egyesült Királyságban, amelyre sokan ma is jól emlékeznek. A brit Met Office 2010. november 27–28. éjszakájáról a következőket jelentette:

„Az elmúlt éjszaka során országszerte megdőltek a novemberi minimumhőmérsékleti rekordok. Különösen figyelemre méltó, hogy Wales és Észak-Írország is a mérések kezdete óta a leghidegebb novemberi éjszakáját élte át. Walesben a hőmérséklet –18 °C-ig süllyedt Llysdinamnál, Llandrindod Wells közelében, Powys megyében. Észak-Írországban –9,5 °C-ot mértek Lough Feánál. Skóciában –15,3 °C volt a minimum Loch Glascarnochnál, míg Angliában –13,5 °C-ot regisztráltak Topcliffe-nél, Észak-Yorkshire-ben.”

Brrr! De érdemes egy kicsit körülnézni. Tudta például, hogy ugyanezen az éjszakán Nyugat-Grönland egyes részein plusz 13 °C-ot mértek? Ez több mint 30 Celsius-fokkal melegebb, mint Walesben!

Ennek a figyelemre méltó hőmérséklet-különbségnek az oka az időjárás volt. Az Észak-Atlanti-óceán felett egy elnyúló és lassan mozgó magasnyomású rendszer helyezkedett el, amely egészen az Északi-sarkvidékig benyúlt. Ennek következtében – mivel a levegő az északi féltekén az óramutató járásával megegyező irányban áramlik a magasnyomás körül – a rendszer bal oldalán meleg levegő áramlott fel a normál esetben hideg Nyugat-Grönland fölé. Ugyanakkor a jobb oldalán hideg sarkvidéki levegő zúdult dél felé Európa irányába, ami ezeket a szokatlanul alacsony hőmérsékleteket eredményezte.

Könnyű összekeverni az aktuális időjárási eseményeket a hosszú távú éghajlati trendekkel. Ez egy kicsit olyan, mintha a tengerparton állva meg akarnánk állapítani, hogy éppen apály vagy dagály van, pusztán abból, hogy megfigyelünk két-három egymást követő hullámot. A dagály lassú változását elfedi a hullámok állandó mozgása. Ha viszont 20–30 percig figyeljük, már sokkal jobb képet kapunk.

Hasonló módon a helyi időjárás szokásos ingadozásai gyakran elfedhetik a globális éghajlat lassú változásait. Az éghajlati trendek felismeréséhez azt kell vizsgálni, hogyan változik az időjárás hosszabb időtávon. Az elmúlt évtizedek maximum- és minimumhőmérsékleti adatait elemezve azt látjuk, hogy az új melegrekordok közel kétszer olyan gyakran fordulnak elő, mint az új hidegrekordok. Hideg időjárási rekordok továbbra is születni fognak (bár a 2010. novemberi walesi –18 °C-ot nem lesz könnyű felülmúlni), de a globális felmelegedés fokozatos hatása miatt egyre ritkábbá válnak.

Részletesebb magyarázat

Az 1970-es évek közepe óta a globális hőmérséklet körülbelül 0,2 °C-kal emelkedik évtizedenként. Ugyanakkor az időjárás a hosszú távú trend fölött saját, gyakran drámai kilengéseket produkál. Ez magyarázza a fent említett, kontrasztos példát is: egy 2010. november végi éjszakán Nyugat-Grönland és Wales között 30 °C különbség volt – ráadásul nem abban a földrajzi sorrendben, amelyet ösztönösen várnánk.

Így tehát rekordhidegek akkor is előfordulhatnak, amikor a globális átlaghőmérséklet tovább emelkedik. Ennek ellenére ki ne hallotta volna már egy hideg napon a megjegyzést: „Mi lett a globális felmelegedéssel?!” Az amerikaiak különösen jól emlékezhetnek James Inhofe volt szenátor – és összeesküvés-elméleteiről is ismert politikus – 2015 februárjában előadott „hógolyós” mutatványára az amerikai szenátusban. Sajnos gyakran ilyen gyerekes szintű vitákat kell elviselnünk.

Az emberi természethez azonban hozzátartozik, hogy az olyan szokatlan események maradnak meg az emlékezetünkben, mint a rekordhőhullámok vagy a rendkívüli hidegbetörések. A hosszú távú statisztikai trendek fejben történő kiszámítása nem megy olyan könnyen, mint felidézni egy különösen hideg reggelt néhány téllel ezelőttről vagy a tavaly nyári perzselő hőséget. Ennek ellenére a meleg- és hidegrekordokból igenis lehet következtetni az éghajlati trendekre.

Egy napi meleg- vagy hidegrekord azt jelenti, hogy az adott napon mért hőmérséklet magasabb vagy alacsonyabb volt, mint ugyanazon a naptári napon a mérőállomás teljes mérési történetében bármikor korábban. Egy olyan világban, ahol nincs általános hőmérsékleti trend, az idő múlásával az új rekordok száma csökkenne. Ennek oka, hogy ahogy telnek az évek és gyűlnek a rekordok, egyre nehezebb azokat megdönteni. Mi azonban egy melegedő világban élünk. Néhány évvel ezelőtt egy konferencián bemutatott tanulmány (Hausfather et al. 2021) az Egyesült Államok 1910 óta mért meleg- és hidegrekordjait vizsgálta. Az 1. ábra a melegrekordok számát (piros oszlopok) és a hidegrekordok számát (kék oszlopok) mutatja. Ha a hőmérséklet nem emelkedne, nagyjából azonos számú meleg- és hidegrekordra számítanánk. Ehelyett azt látjuk, hogy az idők során a kettő egyre inkább eltávolodik egymástól, és fokozatosan több melegrekord születik, mint hideg.

1. ábra: Az Egyesült Államokban évtizedenként bekövetkező napi melegrekordok (TMax) és hidegrekordok (TMin) előfordulásának változásai a Berkeley Earth homogenizált, rácspontokra bontott napi adatai alapján, 340 azonos területű rácscellát felhasználva. (Hausfather et al. 2021, AGU Fall Meeting)

Ennek további vizsgálatához minden évre kiszámították a melegrekordok és a hidegrekordok arányát. Az 1960-as években több hidegrekord született, mint melegrekord. Amikor azonban az 1970-es években megkezdődött a globális felmelegedés időszaka, a melegrekordok aránya emelkedni kezdett. Az adatbázis utolsó évtizedében a napi melegrekordok már sokszorosan gyakrabban fordultak elő, mint a hidegrekordok.

Előretekintve Fischer és munkatársai (2021) arra jutottak, hogy a korábbi rekordokat messze felülmúló extrém hőhullámok a következő évtizedekben várhatóan egyre gyakoribbá válnak. Ugyanakkor megjegyzik, hogy ilyen drasztikus rekorddöntések globális felmelegedés nélkül „szinte lehetetlenek” lennének. A vezető szerző a Carbon Briefnek adott interjújában úgy fogalmazott, hogy a változó éghajlatban megjelenő szélsőségek olyanok, mint egy doppingoló sportoló: hirtelen, ugrásszerűen dönti meg a korábbi rekordokat. A következő évben egy brit hőhullám pontosan ezt tette: a hőmérsékleti rekordok sorra megdőltek, és először mértek 40 °C-os nappali maximumot az Egyesült Királyságban.

Összefoglalva: bár továbbra is számíthatunk hideg napokra, sőt akár hidegrekordokra is, egy melegedő világban sokkal nagyobb az esély a napi melegrekordokra, mint a hidegrekordokra. Ez a forróbb napok felé mutató tendencia a várakozások szerint tovább erősödik a 21. század során, ahogy a globális felmelegedés folytatódik.

Képregényes összefoglaló

Ez a Házsártos Nagybácsi-karikatúra az „anekdotikus érvelés” logikai hibáját mutatja be, amelynek kiváló példája a „Hideg van!” típusú klímamítosz. Az ilyen érvelés személyes tapasztalatokra vagy elszigetelt példákra támaszkodik megalapozott érvek vagy meggyőző bizonyítékok helyett. Jól párba állítható a „Sötét van… a Nap nem létezik” című karikatúrával, amely ugyanazt a hibás gondolatmenetet szemlélteti. A karikatúragyűjteményről további információk angol nyelven a kapcsolódó blogbejegyzésben találhatók.